Vajon hogyan nézhet ki?

Ha én mikulás lennék, akkor valahogyan így:

De hát én nem vagyok mikulás, csak kopasz, (még, mert a kisonokám nemsokára igényli majd a személyes megjelenést!) Valójában ne tessék keresni a beöltözött, városokban kóborló jelmezes figurák között!

Itt a lényeg:

Szóval ez buli volt, mindennel, ami kell: sütöttek, főztek, mértek söröket, chilis italokat. Volt chilis sütemény verseny is! Nem én vagyok az igazi krónikása, mert mire megérkeztünk (pont jókor), már kóstolni lehetett a győzteseket és a helyezetteket! Itt lehet a versenyről bővebben olvasni!

Szerencsés voltam, mert nagyjából szombat késő délutánig úgy volt, hogy nem tudok kimenni, mert estig tanítok, de hat előtt végeztem, így nyomás haza, felvettem az asszonykámat. és nyomás Solymár.

A mi világunkban ez a falu/város/település olyan messze van, hogy ide már útlevél kellene, de egy GPS mindenképp. (Most jártam először. Jó, másodszor, de az 25 éve volt, és nappal, és Pesthidegkút felől, most mega másik vége felől...)

Megtaláltuk, és ez a lényeg.

Engem - ez nyilvánvaló - a kistermelők pultjai izgattak. Találtam személyes ismerőst is (GABKO), és beszéltem több fészbuk csoportbeli ismerőssel is.

Sütit kóstoltunk, ízlett, hogy pikáns és enyhén csípős volt (bár az asszony tüzet okádott mellettem, de megette hősiesen mindet!)

Mivel otthon bőven van saját főzésű szószom, így nem igazán a vásárlás miatt mentem, viszont sok finomságot megkóstoltam.

A lórugást most a Pokoli Konyhától kaptam. Amikor megemlítettem, hogy szeretném a csilitűrő képességem felső korlátját megismerni, adott egy fél savanyított chilit.

Na, kérem! Ez már majdnem megközelíti az igazit! Nagyon ott van, ahol az ember gigáját, a hátsó szájpadlást és a nyelvgyököt próbára teszi ez a derekas, picike kazánfűtő! A klasszikus menetet élvezhettem végig: először a chili remek, gyümölcsös íze átjött a savanyításon is! Tíz másodpercig semmi, azután elkezdi az ajkakat csípni. Nem durván, de határozottan. A huszadik másodperctől kezd el dolgozni, ott hátul, és kezdi felkorbácsolni a jókedvet, megdolgoztatni az izzadságmirigyeket, felrakja az arcpirosítót is, és a végén frankón elzsibbasztja az ember fejét!

Eddig ez volt a csúcs! Ez biztosan az a szint, aminél nagyon nem kívánok továbbmenni, mert én csak kapszaicin kedvelő vagyok, de nem mazochista. Bár biztosan fogok még próbálkozni, de ez a szint az, ami nekem a mindennepok csilijei között az időnkénti kellemes brutalitást adja.

A tegnapi ebédhez is elég volt egy paprika, felvaprítva.

És azt hiszem, most jöttem rá, hogy sokat számít, a paprikadarab nagysága is. GABKO egészen apróra vágja, és azok elmaradnak a fél paprikától, de majd azt is kipróbálom úgy, hogy 3-4 darabot egyszerre elrágicsálok.