Ki emlékszik Török Sándor: Csilicsala csodái című meseregényét. Én bizony felcseperedő kis legényként ott ültem a rádió mellett, ha jött a folytatásos ifjúsági rádiójáték. Bilicsi Tivadar mosolygós hangja varázsolt igazi csodát körém, amint elhangzott a varázyige:
Viri a varázslat, piri a parádé, Csilicsalamádé, hipp,és hopp!
És máris teljesült Balogyh Gyuszi, a főhős kívánsága, csak sose úgyí, ahogyan ő szerette volna.
Szóval ez jutott eszembe tegnap este, amint a címkéket nyomtattam a legújabb szószomra, a Piri-piri szószra.
Ismertem én ezt még Brazíliában vásároltam, és mint a hülye néztem a szupermarketben, amikor csiliszósz után érdeklődtem:
- Pihi-pihi? Az ott van a másik sor végén! - mondta a szimpatikus árurendező kislány, amikor chili szósz után érdeklődtem. Azóta tudom, hogy a brazil az e bötüt h-nak mondja.
Nos mosat alkalmam volt, hogy én is elkészítsem ezt a portugál nyelvterületen ismert erős szószt. Keletkezett a paprikáim között egy vékony szálú, sűrűn elágazó paprika tavasszal, fogalmam se volt, hogy mi lesz belőle! Később megtudtam, hogy ez bizony a Zimbabwe Bird's Eye hangzatos névre hallgat, ami parasztosan afrikai madárszem paprikát jelent. Kellemesen csípős (többféle adatot találtam az erejére vonatkozólag, a 100 ezertől a 350 ezerig). Nos az enyém biztosan nem volt ennyi, de igazán kellemes (hát a paprika csípőssége bizony relatív!)
Leszedtem az egyetlen bokromat, lett belőle 35 dekagrammnyi.Receptet kerestem. Találtam.
Aszondja, hogy hozzávalók: 10-12 darab madárszem paprika. Ebből nyilvánvaló letrt, hogy a recept jó, csak bele kell tennem az összes termést, és nem kell bele vivőpaprika.
Így tettem.
A hozzávalók a képen. A ballik flakonban cukormentes édesítő van, bátran használj azt, amit szoktál cukor helyett, vagy éppen azt. Bor, olíva olaj, hagyma, fokhagyma, és citrom van még a képen. No, és a madárszem paprika. Vízben főztem, nagyjából négy deciben, azért, hogy folyós legyen. Botturmixszal pépesítettem, palackoztam, majd kidunsztoltam. Végül cimkéztem.
És most egy kísérlet. Kíváncsi vagyok, hányan olvassák el a bejegyzést végig. Tehát arra kérlek, hogy írj egy hozzászólást, ami egy szám. Ha még nincs komment akkor ennyi legyen: 1. A következő, hozzáad egyet, és így tovább, a 9-ik olvasó kommentje 9-es. Nagyon megköszönöm, ha így teszel!
És ha netán érdekelnének a tengerjáró hajókon írott naplóim, akkor itt a legutolsó bejegyzésem: klikk ide.