Holnap ötvenéves érettségi találkozó, a menyem felugrott inget vasalni, és persze jött Máté, a kis unokám is!

Az ölembe kucorodott. Csodák csodája, most nem a Vasas indulót kérte, hanem fényképeket akart nézegetni. Elővettem a számítógép egyik sarkából az apja kicsi kori képeit (és háttérzenének betettem a Vasas 2011-es indulót is)-

- Az én vagyok, a Máté! - mondja, amikor Szabolcs fiam két éves kori képét meglátja... Ennek én is, és az édesanyja is örül.

- Éhes vagyok! - közli lakonikusan a nagy képnézegetés közben.

- Kérsz vajas kenyeret? - kérdeztem, és már mentem is a konyhába, hogy megkenjek egy szeletet.

- Pâine cu unt, pâine cu unt... (vajas kenyér románul) - kántálja az édesanyjának, és jön ki a konyhába. Megkapja a kenyeret, és megyünk vissza képnézegetni. Egyszer csak megszólal:

- Nagypapa! Valami történik a számban! - mondja csodálkozó szemmel. Aztán kikerekedik a szeme:

- Mi történik a számban, nagypapa? - és már hangosan kiabál:

- Jaj, mi történik? Mi történik a számban??? - és sír, egyre jobban! Én meg a fejemhez kaptam!

- Úristen! A chili! - a reggeli rántottához a deszkán szelem a habanerót meg a hasonló, több százezres (SHU) finomságokat, a deszka átvette a kapszaicint! Az unokám sír, de már nem nagyon. Az édesanyja kikapja a kezéből a vajas kenyeret, bekapja:

- Igen, chilis, de csak éppen hogy! Alig! Nem fájhat, inkább a meglepetés...

Remélem, ez volt a két és fél éves Máté első találkozása a későbbi (egyik) szerelemmel!!!