Chiliskedéseim a kapszaicin jegyében...

Port of Chili - Chilikikötő

Jó Vileda, rossz Vileda

2017. január 19. - Seafalcon

Na, most jól föladtam a leckét!

Hát persze a kérdés az, hogy milyen célra jó-e a rossz, illetve rossz-e a jó? Az a helyzet, hogy a magok csíráztatásáról van szó, kérem szépen. Most megmutatom a miértet:

vileda-1.jpg

A csíráztatáshoz zömmel a rózsaszínűt használtam, és mint látszik, szépen ki is csíráztak a Jalapenók. Azonban, most megmutatom a hátlapját:

vileda-3.jpg

Amint látod, a szép kis csírák hatalmas gyökeret eresztettek nem egészen egy hét alatt. Természetesen, ezek beleszövődtek a kendő anyagába...

vileda-2.jpg

Így aztán tökre reménytelen kibányászni szegénykéket! Egyet megpróbáltam, letört a gyökere. Hát most már kitalálhatod, hogy melyik a jó Vileda! Nem ez, hanem a sárga színű, ami jó tömör, mellesleg sokkal nehezebben szárad ki, mint ez a rózsaszín!

Ebbe az akadályba nyilván akkor futottam bele, amikor tegnap délután nekiálltam elültetni a beáztatott magjaimat. Nos, az Aji Amarillo is jó nagyra csírázott ez alatt a hat nap alatt (azokból többet meg tudtam menteni). Több chilit nem szándékozom ültetni, megmutatom, mennyi lett:

vileda-4.jpg

és:

vileda-5.jpg

Ja, és van még egy 66 lyukú tálcám, amiben csak Carolina Reaper van. Ez kísérlet is lesz, mert a fele csíráztatott mag, a fele tök szárazon ment bele! Érdeklődve várom, hogy mi lesz az eredmény!

AZ ERŐ LEGYEN VELETEK!

Elkészült a palántanevelőm!

Egy hete megérkezett a Cedex Kft.-nél rendelt Salgó polcom (ez itt a reklám helye). Gyorsan megkaptam, korrekt árajánlat, meg minden, ahogyan az elvárható.

 

Egy ilyen polc összeállítása igazán gyerekjáték! Csavarok, meg sarokmerevítők, meg józan ész kell hozzá, és megy... Jelzem, jó lett volna Zoli íméljét a szerelés előtt elolvasni, amiben elmondja, hogyan szereljem. Akkor nem kellett volna kicsit szét és meges összeszerelnem! De hát elkészültem, látod-e?

 

 

A következő lépés a villanyszerelés volt. Tök szabályosan, wagóval készítettem a kötéseket, ami hallatlanul praktikus. Csak bedugom a vezetéket, és rápattintom a kallantyút, és FJ.

 

A villany után következett a mylar borítás. Hát... megmondom az őszintét, egyedül nem az igazi! A fólia csúszkál, mindig csak leesik, és ha vágom ollóval, csak akkor egyenes a vágás, ha görbét akarok... Viszont a praktikum a fontos, nem küldöm világkiállításra Palántanevelőpolckülcsínversenyre, tehát a lényeg, hogy feltettem. Vettem jó erős ragasztót (Xway a Schullertől), ami alaposan megfogta. Megint csak elmondhatom, hogy minden FJ.

 

Megpróbaüzemeltem a teleltetendő csilijeimmel és egynehány fűszernövénnyel. Már majdnem kész!

 

Ami hátra volt még, az az öntözőrendszer. Ki kellett találnom valamit möszjő Bernoulli ellen, mert miatta az alsó, középső és felső polcokon nagyon különböző mennyiségű víz folyik ki. (Mindig a franciákkal van a baj!) Nos, a nagy találmányom lényege, hogy a négy polchoz készítettem négy petpalackot, a kupakjába pillanatragasztóval és vízálló szilikonnal beapplikáltam a vízcsövet. A palack teteje nyitott, mindegyiknél egyazon magasságban fog a víz belecsurogni, tehát a vezetékből jövő víz kifolyóinál nem lesz nyomáskülönbség, így muszáj "nekije" azonos mennyiségben kifolyni. Minden palack más polcot lát majd el vízzel, és így nem lesz gond a szintkülönbség a polcok között! A kecsességről, a szépségről és a dizájnról lásd feljebb elmondottak (világkiállítás, stb...), de amúgy FJ.
Ezzel tulajdonképpen el is készült a polcrendszerem, főleg azért, mert tegnap megérkeztek az izzóim. És amikor kibontottam, elkezdtem szívhűdni! Ugyanis nem hideg fényűek. Ezért azt csináltam, hogy két hideg és két meleg fényű izzót átlósan helyeztem el. Vajon ez nem lesz-e probléma? Örülnék, ha megkommentelnétek a véleményeket.

 

A polc elé majd jön lelógatható mylar "függöny", hogy ne vesszen kárba fény! Akkor most megyek magokat ültetni, mert megérkeztek a szívatótálcák és a hozzá illő palántatálcák!
Ha elolvastad idáig, akkor megérdemled, hogy fellebbentsem a fátylat az FJ-ről:
Ez családi rövidítés, amikor azt akarjuk mondani, hogy: "Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve!", akkor csak egy FJ-t küldünk sms-ben, ami ugye azt jelenti, hogy: Ferenc Jóska.

 

Szomorú vagyok!

De nem adom fel!

Sajnos bekövetkezett, amitől nagyon féltem! mert a félelmeim ellenére megcsináltam tavaly tavasszal a fóliasátrat. Kész lett, jól szolgált, most pedig tönkrement.

Szélcsatornában lakunk. A dombok úgy fekszenek, hogy az udvaron, és az egész tellken áthúz a felerősödött szél, és ezt bizony nem bírta ki a fóliasátor. Legyünk őszinték, nem tudom, nem tanultam a készítésének rejtelmeit, ösztönből és videók után építettem. Nem bírta szegény a borzasztó, sok-sok szelet.

Ezen a képen láthatod, mennyire megnyomta a szél...

0-folia3.jpg

A többin, hogy hol kopott el a fólia:

0-folia1.jpg

0-folia2.jpg

0-folia4.jpg

A kesergésnek vége! Tavasszal szétszedem, és készül belőle egy sokkal kisebb! Kész!

 

 

Indul az új szezon

1. bejegyzés, január 11.

Az idén másként fogok blogolni. naplószerűen adom közre, hogy mit csináltam, hogyan, és miért.

Kicsit úgy érzem, hogy késésben vagyok, bár tudom, hogy nem. Mások már mutogatnak palántákat, és nekem még sehol sincs semmi. Családi események miatt az elmúlt három hetet Pesten töltöttem, és csak tegnap tudtam lejönni Akára. (A kocsim olyan volt, mint egy csilingelő üvegraktár, mert tele volt a maradék árukészlettel.)

Az első, hogy fel kell fűteni a lakást, addig reménytelen a csíráztatás. Tegnap és ma ennek eleget is tettem. Ma aztán elővettem a magjaimat, és beáztattam őket. Tavalyelőtt vettem csírázást elősegítő kuruzslást egy lett kutatócég kínálatából, így most abban áznak a cserépkályha peremén.

Ilyen számosan vannak:

Carolina Reaper Red - 22 mag a samenchilishop.de-től
Carolina Reaper sárga - 6 mag, samenchilishop.de
Carolina Reaper - 45 saját mag
Trinidad Moruga Red - 23 mag, samenchilishop.de
Trinidad Moruga Yellow - 11 mag,  samenchilishop.de
Naga Viper - 11 mag, samenchilishop.de
Naga Giant / Monster Naga - 11 mag, samenchilishop.de
Habanero Red Savina - 11 mag, samenchilishop.de
7 Pot Congo Chocolate - 11 mag, samenchilishop.de
7 Pot Yellow Brainstrain - 11 mag, samenchilishop.de
7 Pot Giant Yellow - 11 mag, samenchilishop.de
7 Pot Congo SR Giantic Red - 11 mag, samenchilishop.de
Habanero Yellow - 25 saját mag
Jalapeno - 20 saját mag
7 Pot Brown - 20 saját mag
Aji Amarillo - 20 saját mag
Trinidad Congo Red - 20 saját mag

Hát ennyit biztosan nem fogok kiültetni, mert:

- Nyilván nem fog mindegyik mag kicsírázni

- Nyilván nem fog minden palánta felnőni,

- Amit nem tudok elültetni, abból majd piacozom.

Délután betettem őket nedves vileda közé, és mennek be egy szívatótálcába, amiben egy fűtőfólia van. És utána izgatottan fogom várni, hogyan és miként kelnek ki a magok!

 

 img_20170111_151426.jpg

Chilis trüffel, nemcsak karácsonyra

Amikor a csoki legyőzte a csilit!

Ti hogyan karácsonyoztatok? Remélem, mindenki szeretetben, békességben töltötte, még a szívemnek oly kedves tengerészek is kikötőben, de legalább is shelterben!

Én személyes ajándéknak mindenkinek csilis trüffelt készítettem. Az asszonykám, a két nagyfiam, a kisunokám mind trüffelt kaptak. Máté persze csili- és rummentest.

Íme a recept, hátha kedvet kapsz hozzá! Valójában a világ egyik legegyszerűbb, de bizton állítom, hogy íz szerint a top 10-ben benne van, mégpedig előkelő helyen! Én Szilágyi Balázs gasztroblogger (is) receptje alapján készítettem. Azért, mert ő nagyon pontos recepteket blogol, és hozzá sok, érdekes információt ad. A mennyiségeket kicsit megemeltem, amint itt következik:

5 tábla 100 gr-os étcsokoládé (én 2 db. 72%-ost és 3 db. 75%-ost használtam).

2 tábla tejcsoki, márkát nem mondok, de ha azt mondom, hogy li betűvel kezdődik és latehén betűre végződik, akkor helyben vagyunk.

370 ml 30%-os tejszín

85 gr (100%-os) vajat használtam. (Madaras Tecsó, francia vaj)

A csokikákat feldaraboltam:

00-truffel-05.jpg

A tejszínt egy edényben felforrósítottam (ne forrjon, de a szélein kezdjen már gyöngyözni). Mehet bele a vaj, elkeverni, és ezt rá kell önteni a csokira. Hagytam állni keveset, kezdett olvadni, ekkor óvatosan simára kevertem!

00-truffel-04.jpg

Amikor "megsimult", akkor ment bele 3 evőkanál minőségi rum, és egy csapott evőkanál Cayenne Pepper őrlemény, hisz ez nem túl erős.

00-truffel-03.jpg

Eldolgoztam, és két órára a hűtőbe tettem (és jól ott felejtettem, így aztán kőkeményre dermedt, de aggodalomra semmi ok, mert szobahőmérsékleten dolgozhatóvá lágyul).

00-truffel-02.jpg

Amorf golyókat gyártottam belőle, holland kakaóporba, kókuszreszelékbe és őrölt dióba forgattam. Bedobozoltam.

00-truffel-01.jpg

 

Öröm volt látni, ahogyan örültek. Ebből a mennyiségből 85-90 darab készíthető.

Máté unokám odavolt a sajátjáért. Aztán a szülei úgy gondolták, hogyha kap a csilisből, akkor nem fog annyira ácsingózni a többire. Igyekeztem nem (túl) csípősre készíteni (az én fogalmaim szerint). Megkapta, azonnal betolta.

- Csíp? - kérdeztük tőle, persze kicsit kárörvendve, kicsit várakozva, de leginkább kíváncsian.

A bölcsis, két és háromnegyed éves unokám tátott szájjal lihegett, hunyorgott, sziszegett, kapott a gyümölcslé után, topogott egy kicsit, aztán kinyögte:

- Nem! - és nyújtotta a kezét a maradékért! A feleségem Palócföldön élő rokonai mondanák rá, hogy:

- Főgyig ember! (Nem palócoknak: földig ember).

Az biztos! Megindult az igazsághoz vezető úton, férfi lesz belőle, az már biztos (és csilitermesztő, remélem)

Chili Mikulás Solymáron

Készülök a Solymári Chili Mikulásra.

keszlet-800.jpg

Nagy bulinak ígérkezik, akinek holnapra nincs programja, annak szívből ajánlom, persze csak akkor, ha szereti a csípőset, annak is aki csak módjával, és annak is akinek azbeszt van a nyálkahártyája helyén! Mindenféle program lesz, kiemelés helyett beteszem a programot

chilimikulas2016.jpg

 

Sok mindenki ott lesz, aki számít a "szakmában", ha érdekel, akkor készült egy prezentáció a résztvevőkről, azt is megmutatom:

kistermelok-mikulas-16.jpg

Én is benne vagyok, és ez most számomra kicsit olyan, amikor tök átlagember felvillan a TV Híradóban, és fűnek fának újságolja... Igen, mert számomra ez már "valami", hiszen ez év elején magam sem gondoltam komolyan, hogy lesz valami az álmaimból! Nem volt semmi, csak elképzelés. De megcsináltam! Lett fóliasátram (olyan, amilyen, de használható), kineveltem a palántáimat, automata öntözést fabrikáltam,megtaláltam azt, amit árban is megfelelt... És lett őstermelői és kistermelői engedélyem. Elkezdhettem főzni a szószokat, utánajártam, honnan érdemes palackokat, kupakokat szerezni (vásárolni), lettek címkéim is, ami hatalmas szó, mert nagyon drágák, és a tervezés sem nekem való. A legnehezebbek közé tartozik a névadás is, ebben nem vagyok jó. De lassan, lassan minden kialakult. Mára vannak bejáratott piacok, ahol ismernek, és vannak újak, ahova járni fogok...

Ami ebben a listában nagyon aranyos, hogy tele van ilyen-olyan-amolyan chili-, -chili névvel, csak én vagyok benne "Székely István" a végén. Amiből az is látszik, hogy nem vagyok átlagos... vagy csak kilógok a sorból? (Ha valaki azt gondolja, hogy igen, akkor elárulom, hogy én is beletartozom az ilyen-olyan-amolyan chili-, -chili táborba, én vagyok a Chilistván.hu).

Szóval én is készülök. Ott leszek. Akit érdekel, valahol megtalál az árusok között, a magam hatvannyolc évével az egyik "legfiatalabb" csilis leszek!.

Gyertek, kóstoljatok ezerféle, jobbnál jobb chili szósz, csilikrém, lekvár, kivonat (bevonat), savanyúság várja az érdeklődőket!

 

Babos csilit főztem

Ha valamit szeretek, akkor az a babos csili. Lila hagymával, kevéske kukoricával (sajnos nincs friss korianderem), zöldpetrezselyemmel, isten!

Volt a fagyasztóban darált hús, meg egy bontott zacskó kukorica. babkonzerv meg mindig van itthon, nosza fogjunk hozzá! Este kivettem a húst, reggelre kiolvadt. Megdinszteltem a hagymát mehet rá a hús. Kicsit gyanús volt...

- Ez biztosan darált hús? - kérdeztem az asszonykámat.

- Lehet, hogy van benne némi rizs is- mondta, mert rakott rizsből kimaradt valamennyi. Nem baj, formabontó lesz a csilim, majd azt mondom, hogy á lá Ázsia.. Ment bele a paradicsomszósz, aztán a kukorica, szép nagy szemű, régen láttam ilyen kerek szeműt! Végül a konzerv bab. teleraktam 7pod - 7seas chili szósszal, hogy legyen egy kis ereje is, merthogy csili, nemde bár?  Összerottyant, fokhagyma bele, petrezselyem zöld, és kész.

Mehet a tányérra.

Gyanús. Sőt, nagyon gyanús. Lehet, hogy nem is rizs volt a darált húsban? Ahogyan jobban megnézem, ebben biza hús se nincsen! Legjobb esetben kuszkusz... 

Hát akkor hurrá, vega babos csilit alkottam, de legalább kukoricás!

Illetve várjál csak! Ráharaptam a kukoricára. Hát ez biza nem az! Sokkal inkább  csicseriborsó.

Viszont elmondhatom, hogy isteni erős volt! A 7 POD - 7 SEAS szószban legalább nem csalódtam! Az bizony csípett keményen, csak úgy bizsergett a szám széle, meg a garat!

Ha a kaja nem is, a szósz megérdemli, hogy idefényképeződjön:

7pod-7seas.jpg

Külön vagy egybe?

Tudom én, hogy a helyesírás ma már szinte senkinek sem szívügye. Amióta Fészbuk van, meg cset, azóta meg pláne. De terjed egy vész egyre jobban: különírják az "egybe írandót" és egybe amit "különkell". És aki látja a rosszat, az bizony egyre inkább átáll a jóról...

Azért hozom ezt fel, mert volt az egyik Kapszaicines zárt csoportban valaki, (nem számít, hogy ki, csak a jelenség az érdekes), aki egy piacra kerülő csilis terméken követte el ezeket a hibákat. Na, egye kutya, megmondom: én voltam.

Háromféle erősségű szószt terveztem: kis legény a gáton, legény a gáton, és nagy legény a gáton. És bizony kinyomtattam a "Nagylegény" és "Kislegény" szavakat a címkére. Aztán valahogy nem igazán tetszettek... Végül elmentem az MTA helyesírás ellenőrző honlapjára, megnéztem a külön vagy egybe menüpontot, és ott egyértelmű lett számomra, hogy külön kell írnom. Itt a link, amit szabadon használjon fel mindenki, aki úgy gondolja, hogy igényesen akar megjelenni (mondjuk egy termékkel), vagy olyan szöveggel, aminél a slendriánság bizony ront az igényes tartalmon.

http://helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/kulegy#

Azóta új címkét terveztettem, és ilyen lesz a két ominózus:

akai_erosito.jpg

haba_sutotokos.jpg

Édest, vagy savanyút?

Most olvastam egy beszélgetést egy Fészbuk zárt csoportban (ami hol zárt, hol nyitott, de ha zárt is, akkor is felvesznek mindenkit a Kapaszaicin Klub - Chilikertész Fórumba, de a másik csoportba is: Chili,  - Kapszaicin függők - reklám vége, de aki nem tag, csak jöjjön nyugodtan!)

Szóval a téma az volt, hogy ki milyen ízű szószokat szeret, sóst, ecetest, édest vagy natúrt? Mint az várható, egy zárt, azonos érdeklődésű csoport tagjaitól, egységesen voltak hívei minden variációnak, és sokan (köztük én is) mind a négynek. Ez természetes és jó. Amiért ezt a blogbejegyzést írom az, hogy az édeset a húsokhoz egész lavinát indított meg!

(Jesszusom, megtöröltem a szemem, és tegnap chilivel dolgoztam, mindjárt folytatom...)

Látok. Valamennyire... fél szemmel...

Kezdték az édeset a húsokhoz témánál tájegységekhez kötni, hol eszik így, hol nem... Én ehhez szoktam, pedig nem vagyok sem zalai, sem alföldi, sem... Mert édesanyám Kárpátaljáról szökött át, amikor bejöttek az oroszok, és ő onnan hozta a szokást, hogy húsokhoz kompótot ettünk. (A francba... a szemem!). Ezt az átszökést egyszer meg kéne írni, mert kalandos volt ám! Két szóban:

Kezdő tanítónő volt, bejöttek az oroszok Munkácsra és ő úgy döntött, hogy átjön. De a határon hogyan megy át? Bement az ideiglenes közigazgatási hivatalba:

- Tovarisi (Kárpátalján akkor is beszéltek ám oroszul, vagyis inkább po-násomu), szeretnék itt maradni, és oroszul tanítani, de van egy nagy baj! - A hatóság teljesen összerémülte magát, mi lehet az a nagy baj, ha itt akar maradni ez a kuriózum kislány? - Már jelentkeztem a Szegedi Egyetemre és minden iratom ott van!

- Hát elvtárnő, adunk magának útlevelet, menjen el Szegedre, hozza el a papírjait és másnap ott taníthat Kárpátalján ahol akar. Elintézünk magának bármit!

Édesanyám összeszedte az iratait (dehogy voltak Szegeden!), és jött át Debrecenbe. Bement az Ideiglenes Kormányhoz, és állást kért. Azonnal kihelyezték Mikepércsre azzal, hogy áprilistól júniusig tanítsa meg a kallódó gyerekeket írni olvasni. Állítólag volt ott egy kastély, abban volt a háború utáni első iskola. Egyszer megpróbáltam érdeklődni Mikepércsen ez után, de válaszra se méltatott se az önkormányzat, se az iskola. Nem kaptam választ a kastélyt illetően. Az őszt már Szegeden kezdte, és valóban beadta a jelentkezését az egyetemre.

Ennyit az átszökésről. Két szó vége.

Szóval én áttértem a csatnira, mert az is édes, krémes, de csíp is, mint az isten nyila, vagy a kénköves pokol...

Kellemesen, pikánsan csípős alma-sárgarépa-narancs lekvár

És persze van chili lekvárom is a termékeim között (Füttyös Aji lekvár - azért füttyös, mert alma-narancs-sárgarépa lekvár Aji Amarillóval turbózva, és a gyerekeket azzal riogatják, hogy a sárgarépától tudnak majd fütyülni!). Amikor egy-egy vevő megkérdi, hogy mihez lehet enni, én a húsokat említem.

Mondjuk ez az egész nem lehetne kérdés Gordon Ramsey-nek, mert ha nézed a főzős műsorait több, mint gyakori a hús az édessel való párosítása!

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu